2016. december 19., hétfő

A legfinomabb kakaós csiga






Kicsit hosszadalmas az elkészítése, de mindenképp megéri, ez a legfinomabb kakaós csiga, amit eddig ettem. A tésztája a hajtogatások miatt leveles lesz.

Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt
  • 3,5 dl tej
  • 30 g élesztő
  • 50 g cukor
  • 10 g só
  • 25 dkg vaj
  • 25 dkg cukor
  • 10 dkg kakaó
A vajat két sütőpapír közé tesszük és fél centi vastagságúra nyújtjuk. Betesszük egy órára a hűtőbe, hogy megkeményedjen.
Az élesztőt a tejjel és a cukor felével felfuttatjuk. A lisztet összekeverjük a maradék cukorral és a sóval. Beleöntjük a felfutott élesztőt és simára dagasztjuk, majd a tésztát is hűtőbe tesszük.
1 óra elteltével a tésztát kinyújtjuk, a közepére tesszük a vajat, a tészta széleit ráhajtjuk, hogy sehol ne lógjon ki a vajlap, végül egyszer kinyújtjuk. Összehajtjuk, mint egy levelet és a hűtőbe tesszük. Fél óránként kinyújtjuk és újra összehajtjuk a tésztát, összesen háromszor, mindig ügyelve arra, hogy a tésztát 90 fokra elforgatva kezdjük a nyújtást. 
A hajtogatás után jó fél cm-re nyújtjuk a tésztát, kicsit bevizezzük a tetejét és megszórjuk a cukros kakaóval. Feltekerjük és korongokat vágunk belőle.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és fél órát kelesztjük szobahőmérsékleten, majd 220 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.






Ezeket ma teljeskiőrlésű liszttel csináltam, így is nagyon szuper lett a tésztája! ( 70% - 30% arányban)

2016. május 16., hétfő

Hamburger zsemle

Nemrég úgy ettük a hamburgert, hogy a húst én sütöttem hozzá, de most a zsemlét is ki akartam próbálni, hogy teljesen házi legyen!


Hozzávalók:

  • 600 g finomliszt 
  • 2 dl tej
  • 1 dl joghurt
  • 2 db tojás (1 tésztába, 1 kenéshez)
  • 4 ek olívaolaj
  • 2 ek kristálycukor
  • 1 tk só
  • 2,5 dkg élesztő
  • szezámmag

A langyos, cukros tejben futtassuk fel az élesztőt.
Közben egy tálba mérjük ki a lisztet, tegyük bele a többi hozzávalót (joghurt, só, olívaolaj, 1 tojás), majd a felfutott élesztős tejet is öntsük bele, és dagasszuk be.
Meleg helyen kelesszük a duplájára.
Ha ez megvan, vágjuk 4 egyenlő részre, és formázzunk belőle zsemléket.
Tegyük tepsibe, amit sütőpapírral kibéleltünk és kelesszük még egy fél órát, utána kenjük le 1 felvert tojással, szórjuk rá a szezámmagot, majd előmelegített 180 fokon
kb. 20 perc alatt megsütjük. A tepsi alá tegyünk be egy edényben vizet.




2016. április 4., hétfő

Vaníliás karika

Hozzávalók:
- 40 dkg finomliszt
- 15 dkg porcukor
- 2 csomag vaníliás cukor
- 2 tojássárgája
- 25 dkg vaj vagy margarin

+ 20 dkg ét- vagy tejcsokoládé
- 1 evőkanál olaj

1. A vajat vagy margarint elmorzsoljuk a liszttel, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk a tésztát, majd folpackba csomagoljuk és egy órára hűtőbe tesszük. 
2. Lisztezett felületen 1 cm vastagra kell nyújtani és kiszaggatni a karikákat. Sütőpapíros tepsibe tesszük.
3. Előmelegített 200 fokos sütőben alsó-felső sütésen 10 percig sütjük (ne tovább! - ha kihűl, megszilárdul).
4. A csokoládét gőz fölött vagy mikróban megolvasztjuk, elkeverjük az olajjal. 
5. A kekszek alját belemártjuk a csokoládéba és a csokis felével felfelé tálcára sorakoztatjuk. Hűvös helyre (vagy hűtőbe) tesszük, és ha megszilárdult a csokoládé, kész is a finom vaníliás karikánk.

Nekem csak linzer kiszúrom volt, de az ízén ez semmit nem változtat! :)





És a tésztájából ma ilyen is készült:



2016. március 1., kedd

Sólet

Első próbálkozásom. Két főre ezt sem lehet megcsinálni, úgyhogy jutott belőle szomszédnak, rokonnak is :) Ez aztán a laktató, nehéz étel!
Tavaly Erdélyben vettem egy cserépedényt, már ideje volt felavatni.
Tudom, hogy ez nem az eredeti recept, de nekem nem volt feltétel, hogy kóser legyen, viszont finom lett! :)

És a recept:

1kg tarkabab
1 csésze árpagyöngy/gersli
1 füstölt csülök
60dkg mangalica comb 
1 db vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
5 tojás
őrölt feketebors
delikát
zsír
pirospaprika
liszt
víz

Először a babot áztassuk be pár órára és a csülköt is, hogy könnyebb legyen összevágni és ne legyen annyira sós.
A cserépedény falát, alját kikentem zsírral, majd megszórtam pirospaprikával.
Beleraktam a bab egyharmadát, majd rászórtam fél csésze gerslit.
Erre jön a felkockázott hús és a csülök fele, szépen körbe elrendezve.
Megszórjuk egy kis delikáttal és őrölt borssal.
Aztán ismét egy kis bab, a másik fél csésze gersli és a hús, fűszer.
Belerakunk a közepébe egy vöröshagymát , beledugdossuk ide-oda a fokhagymákat.
A tojásokat ecetes vízben megmossuk és egészben ezt is belehelyezzük az edénybe.


Aztán jön a maradék bab, majd 3 evőkanál lisztet összekeverünk egy kis pirospaprikával és rászórjuk a tetejére.
Felöntjük annyi hideg vízzel, hogy teljesen ellepje, rátesszük a fedőt. Fontos, hogy ha cserépedényben készítjük, hideg sütőbe tegyük be. 
180 fokon kb. három óra alatt főtt meg. A tojásokat 2 óra elteltével kivettem.





Jó étvágyat!




Virslis kifli

Gyors vacsorát szerettem volna, ez lett belőle :)

A tésztája a múltkor feltett kifli recept lett, annyi módosítással, hogy nem futtattam fel az élesztőt, nem kelesztettem. Mindent összegyúrtam egyszerre, majd előmelegítettem a sütőt. Most is kétfelé vettem a tésztát, de most egyenként csak 3 felé vágtam, így 6 db lett belőle.
Kinyújtottam a háromszögeket, a végébe egy kis vajat tettem és úgy göngyöltem fel, de nem hajlítottam be, maradt egyenes.
Egy éles késsel hosszába bevágtam, bele tettem a virslit, ketchupot nyomtam rá és megszórtam sajttal.
180 fokon kb. 25 perc alatt megsül. hatalmasak lettek, úgyhogy 1 db elég volt belőle! :)


2016. február 7., vasárnap

Isteni kifli recept

Hozzávalók:

70dkg finomliszt
5 dkg élesztő
5 dl tej
5 dkg vaj
1 teáskanál cukor
2 teáskanál só


Az élesztőt a cukros tejben felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóval összedagasztjuk.
Ha megkelt, kétfelé osztjuk, és kb. fél cm vastagra kinyújtjuk kerek formára.
A lapokat 4 cikkre vágjuk, és egyenként vékonyra nyújtjuk, majd a szélesebb részénél kezdve elkezdjük feltekerni, majd kifli alakúra formázzuk.
A tetejét megkenjük kevés tejjel és sütőpapírra helyezzük.
A sütőt melegítsük elő, kb 10 percig, addig a kiflik még kelnek, majd a sütő aljába egy tepsibe tegyünk vizet is.
210 fokon körülbelül 15 perc alatt készre sül.
Jó étvágyat! :)




2016. január 5., kedd

Kelkáposztába göngyölt sajt rántva

A rántott kelhez

A panírozáshoz

  • 20 dkg finomliszt
  • 8 db tojás
40 dkg zsemlemorzsa

A kelkáposztát forró vízben pár percig előfőzzük.
Lecsepegtetjük és várjunk egy picit, hogy hűljön.
Addig szeleteljük fel a sajtot, kb. 2cm vastagra és 5-6cm szélesre szoktam.

Mindegyik kellevélre rakunk egy-egy szeletet, majd szépen becsomagoljuk.



A szokásos módon bepanírozzuk és bő, forró olajban, vagy zsírban megsütjük.
Tartármártással tálalom! :)